Tízek

Baranyay Bence
A Répcelak–Csánigi Evangélikus Egyházközség lelkésze vagyok. Egyébként ős-szélrózsázó, de a szűk szervezőcsapatba a büki találkozón kerültem. A soproni Szélrózsán ismét a legtávolabbról érkező fesztiválozókra koncentrálok. Ha véletlenül külhoni magyarok mellé ülsz az áhítaton, megtetszenek a fülbemászó skandináv dallamok, vagy végre méltó kihívóra találsz a focipályán a külföldről érkezett ifisekben, akkor ismét sikerült kicsit nemzetközivé varázsolni a Szélrózsát. Ha Sopronban majd te is belekóstolsz hasonló élményekbe, akkor talán már együtt fogjuk várni a határokon is átívelő újabb találkozásokat.

Mészáros Nelli
A csákvári evangélikus gyülekezet tagja vagyok. A tatai Szélrózsán voltam először segítő a házigazda egyházmegye ifiseként még a „MekkElek” csapatában. Ez olyannyira megtetszett, hogy a következőkön is vállaltunk hasonló feladatokat, majd a 2012-es fonyódi találkozóra már én vittem a gyülekezet fiataljait. Azóta a Szélrózsa shop lett a „szakterületünk”, és e mellé kaptam a büki találkozón az Információs munkaágat. A soproni Szélrózsán szintén ezért a két területért felelek. Szeretem a Szélrózsát, az esti áhítatokat, a beszélgetéseket, a koncerteket, a találkozásokat, a családias hangulatot, a sok rég nem látott ismerőst, a sok újat és azt, hogy a második naptól mindenki rég nem látott ismerősként köszön vissza rád – szélrózsás pólóban.

Molnár Lilla
Evangélikus lelkész vagyok, egyetemi oktató és a Szélrózsa „teológusa” 2026-ban is. Idézőjelesen, hiszen a Szélrózsa szervezőcsapatában többen vagyunk teológusok, lelkészek, mégis nekem jutott a találkozó bibliai-teológiai hátterének kitalálása, idén is. Mindig izgalmas az a folyamat, amelyben megszületik egy-egy téma, mottó, amelyben összeállnak az igeszakaszok, és valóra válnak az áhítatok, bibliatanulmányok, teológiai előadások. Nagy kihívás aktuálisat, újat hozni a régiből, megtalálni az éppen számunkra relevánsat egy mondatban, gondolatban, amire majd különböző generációk figyelnek. Megtisztelő és szép feladat azon fáradni, hogy Isten örök üzenetét érthetően és hitelesen a Találkozó elé vigyük. Imádságos izgalom és munka ez, amelynek a végeredményét, reméljük, szeretni fogjátok majd, akár idén, akár a következő Szélrózsák bármelyikén! Találkozzunk Sopronban!

Nagy Szabolcs
Evangélikus lelkész, teológus, az Evangélikus Hittudományi Egyetem doktorandusza vagyok. A 2024-es Szélrózsán a kommunikációs területet erősítem elsősorban. Először 2012-ben, Fonyódligeten voltam jelen a Szélrózsán. Akkoriban még nem igazán tudtam, kicsoda Isten, kik az evangélikusok, és hogy nekem mi közöm van hozzájuk. Ma – talán pont a Szélrózsa miatt is – azt érezhetem, hogy Ő és ők az én otthonom, ahova engem hazavárnak, ahol engem elfogadnak és szeretnek olyannak, amilyen vagyok. A Szélrózsa nekem ilyen otthon, sokunk közös otthona.

Németh Zoltán
A Szélrózsa szervezésének koordinációjáért felelős Gyülekezeti és Missziói Osztály (GYÜMI) osztályvezetőjeként veszek részt a 2024-es nyíregyházi találkozó megvalósításában. Az összes eddigi találkozón jelen voltam a kezdetektől és általában több-kevesebb feladatom, felelősségem is volt mindig, egy időszakban a Tízek tagjaként az előadások és fórumok szervezőjeként, máskor áhítat tartóként, vagy a GYÜMI sátor házigazdájaként. Számomra az evangélikusságom és maga az egyház elképzelhetetlen Szélrózsa nélkül. A Jézushoz tartozásunk, az evangélium, az Isten országának lényege, értelme, célja sűrűsödik össze és valósul meg mindig abban a pár napban. Rendkívül hálás vagyok a Szélrózsáért, a munkatársakért akikkel együtt dolgozhattam és dolgozhatok és a résztvevőkért, akik között a családommal sétálva lélekben olyan fiatalnak érzem magam, mint kereken három évtizeddel ezelőtt az első találkozón. :)

Somogyvári Flóra
A bemutatkozó feltöltés alatt.

Somogyvári Júlia
A Magyarországi Evangélikus Egyház gyülekezeti és missziói osztályának Szélrózsa-koordinátora vagyok, a találkozók adminisztrációs és más háttérfeladataiért felelek. Az első Szélrózsámon a tabi gyülekezettel és a somogy-zalai egyházmegyével vettem részt 2014-ben Soltvadkerten, a mátrai és a büki találkozókon pedig a Regisztráció munkaág önkéntese voltam. A gyulai és a nyíregyházi találkozó után a soproni a harmadik Szélrózsa, amelyen koordinátorként dolgozhattam. Szívből remélem, hogy ez a jubileumi találkozó is olyan különleges és meghatározó élmény lesz, ahonnan ismét a következőt várva térhet haza minden újonc és Szélrózsa-veterán egyaránt.

Szidoly Roland
A Magyarországi Evangélikus Egyház Gyülekezeti és Missziói Osztályának gyermek- és ifjúsági munkaágvezetőjeként és osztályvezető-helyetteseként felelek a találkozó szervezéséért, lebonyolításáért, emellett a Pestszentlőrinci Evangélikus Egyházközségben az ifjúsági munkában szolgálok lelkészként. 2014-ben kerültem be a Szélrózsa szervezőcsapatába munkaágvezetőként, majd ezután kaptam meghívást a Szélrózsa Tízek közé. A gyulai találkozó óta vagyok a Szélrózsa Tízek vezetője és hálás vagyok érte, hogy a korábban szerzett tapasztalataimat megoszthatom a közös gondolkodásban, tervezésben. Szervezői munkám mellett továbbra is kiemelten felelek a zenei munkaágért. Munkatársainkkal célunk, hogy minél változatosabb, sokszínűbb zenei műsorokat, koncerteket szervezzünk és egy lelkileg megerősítő nyári keresztény fesztiválon vehessünk részt veletek együtt idén nyáron Sopronban is!

Zászkaliczky Anna Eszter
A Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Irodájának kommunikációs referense vagyok. Közel hat éve csatlakoztam a Szélrózsa stábjához mint médiakommunikációs tanácsadó, kommunikációs vezető. Pontosan 20 éve, a tatai Szélrózsán vettem részt először – akkor még a szüleimmel és testvéreimmel. Csupán egy napra látogattunk el az eseményre, de ez az egy nap is komoly benyomást tett rám, így néhány évvel később már rendszeres résztvevők lettünk a barátaimmal. Örülök, hogy idén pedig már harmadik alkalommal én is a szervezők között lehetek.